ABT Egy szelet Svájc

Cégünk története – immár 31 éve Magyarországon

C

A Zürichből indult ABT Treuhand cégcsoport 1993 óta végzi tevékenységét Magyarországon. A magyar vállalkozás mára több mint 60 felsőfokon képzett, naprakész ismeretekkel rendelkező, több nyelven beszélő munkatársat foglalkoztat és mintegy 23 országból érkező, több mint 300 ügyfelet szolgál ki.

1980: A kezdetek Svájcban

Cégcsoportunk első cégét 1980-ban alapította Andreas Baumann Zürichben, ahol a pénzügyi kultúrának közismerten nagy hagyományai vannak. A vállalkozás elsősorban helyi és nemzetközi érdekeltségű cégek svájci pénzügyeivel, adózásával és könyvelésével kezdte meg tevékenységét.

Cégünk neve az alapító, Andreas Baumann nevének, valamint a Treuhand szó kezdőbetűiből áll össze. A német nyelvterületen elterjedt „Treuhand” egy olyan szolgáltatót takar, aki ügyfelei pénzügyeit és adózását megbízhatóan, diszkréten, magas szakmai igényesség mellett kezeli.

Zürich

Andreas Baumann, a cégcsoport alapítója

A ’80-as években indult vállalkozásunk látványosan fejlődött és több nemzetközi érdekeltségű vállalatcsoport tanácsadói lettünk. Andreas Baumann vezetésével sajátos cégkultúrát alakítottunk ki, amelynek máig legfőbb jellemzői a kiemelkedő tisztesség és a felelősségvállalás.

Ezzel a mentalitással gyors sikereket értünk el és a személyes ajánlások révén viszonylag gyorsan, nagy ügyfélkörre tettünk szert. Egyre nevesebb cégek bíztak meg szakértelmünkben és egyre jelentősebb megbízásokat kaptunk.

1993: Új irány - Budapest

Andreas Baumann még gyerekként ismerkedett meg egy magyar fiúval, aki 1956-ban került Svájcba. Rajta keresztül ismerte és szerette meg Magyarországot. A ’80-as években több közhasznú projekt révén közelebbről is megismerkedett az országgal.

A rendszerváltást követően, amikor Magyarországon is egyre több külföldi cég kezdett vállalkozási tevékenységbe, jó alkalom kínálkozott arra, hogy a cégcsoport Magyarországon is irodát nyisson és kiszolgálja ezeket a jórészt nyugat-európai cégeket. Ezáltal is szorosabbra fűzve a kapcsolatot Svájc és Magyarország között.

A cég első írógépe 1980-ból

Budapesti irodánk Andreas Baumann és Társai Kft. név alatt 1993-ban kezdte meg működését, átvéve a Svájcban kialakított munkamódszereket és alapelveket, amelyről az elmúlt harminc év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy itthon is beváltak.

Második lépésként könyvvizsgáló cégünket alapítottuk meg 1996-ban. Célunk az volt, hogy a nemzetközi, főleg német nyelvterületről érkező cégeknek minőségi és megbízható könyvvizsgálati szolgáltatást nyújtsunk.

A magyar vállalatcsoport vezetését 2001-ben Láng József vette át. Ekkor cégünk két elkülönült területen működött, majd 2005-től már négy üzletágba (könyvelés, bérszámfejtés, adótanácsadás és könyvvizsgálat) szerveztük szolgáltatásainkat. Ezt a struktúrát 2012-től a kockázatmenedzsment üzletággal egészítettük ki, Smohay Ferenc vezetésével.

2017 óta egyik legfontosabb új szolgáltatási területünk az EU adatvédelmi rendelkezésével, a GDPR-ral kapcsolatos tanácsadás. Az új lehetőséget nyújtó kockázatmenedzsment üzletágunk tizenéves tapasztalattal rendelkező IT adatbiztonságra specializálódott szakembereket, illetve adatvédelem területén jártas jogászokat is magába foglal.

Vállalkozásunk alapelvei

Vállalkozásunk továbbra is vallja a kezdetekben lefektetett alapelveket:

  • munkánkért vállaljuk a felelősséget
  • a határidőket maradéktalanul betartjuk
  • célunk a jogszerűség és tisztesség mellett az ügyfelek érdekeinek képviselete
  • úgy törődünk ügyfeleinkkel, ahogy szeretnénk, hogy ügyfélként velünk törődjenek
C