ABT blog

A

2018-tól jön a céges ügyfélkapu, azaz cégkapu

Az eddig csak természetes személyek által egyéni döntés vagy szükségszerűség alapján igényelt ügyfélkapu mellett hamarosan a gyakorlatban is találkozhatunk a cégek számára kötelező elektronikus ügyfélkapu, vagy más néven cégkapu intézményével.

A cégtörvény 2017. január elsejétől hatályos módosítása értelmében a cégjegyzéknek valamennyi gazdálkodó szervezet esetében tartalmaznia kell a cég hivatalos elérhetőségét. Ennek nyilvántartása 2018. január elsejétől kötelező, de a már létező gazdálkodó szervezeteknek az elérhetőség bejelentését 2017. augusztus 30-ig kell teljesíteni.

Ezt az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló címet vagy a rendelkezési nyilvántartásba, vagy a gazdálkodó szervezetre vonatkozó nyilvántartásba (jellemzően Cégbíróság) kell bejelenteni. Az említett két lehetőség közül a gyakorlatban jelenleg csak a második módszer lehetséges, ugyanis a rendelkezési nyilvántartás pillanatnyilag csak természetes személyek részére érhető el. Ennek kiterjesztése a cégek részére folyamatban van.

De mire is jó ez az új típusú elérhetőség?

Az elképzelések szerint a hivatalos elérhetőség a hivatalos szervekkel való kapcsolattartást fogja szolgálni. 2018-tól többek között az államigazgatási szervek, közigazgatási szervek, helyi önkormányzatok, végrehajtók, közüzemi szolgáltatók kötelesek lesznek meghatározott esetekben az elektronikus ügyintézést biztosítani. Az ilyen formában intézhető dolgok köre kezdetben vélhetően szűk skálán fog mozogni, a folyamatos bővülés azonban prognosztizálható.

A hivatalos elérhetőséggel kapcsolatos követelmények egyelőre csak jogszabályi szinten elérhetőek, a gyakorlati működéshez szükséges infrastruktúra még fejlesztés alatt áll, így konkrét tapasztalatokról is csak később lehet beszélni.

A legfontosabb, hogy ne felejtsük el a bejelentést megtenni 2017. augusztus 30-ig, a továbbiak pedig várhatóan folyamatosan napvilágra kerülnek.

UPDATE: elindult a regisztráció, az ügyintézéshez szükséges dokumentumokról és tudnivalókról blogbejegyzésünk nyújt tájékoztatást.

Megjelent: 2017. április 11. | Témakör: Adózás Üzlet