ABT blog

A

Bevallási gyakoriság – a törzsadat is hibázhat!

Az elmúlt hetekben meglepődve tapasztaltuk néhány új áfa-regisztrációs ügyfelünknél, hogy a törzsadatokban negyedéves bevallási gyakoriság szerepel, holott tudomásunk szerint új adóalanyok esetén az áfa-bevallásokat havonta kell benyújtani. Utánajártunk, mi történhetett.

Először technikai hibára gyanakodtunk, de egy-két olyan ügyfélnél, amelynek visszamenőlegesen kértünk adószámot, a türelmi idő leteltével a NAV írásos értesítést is küldött arról, hogy a hiányzó időszakokra negyedéves bevallásokat vár. Ebből arra következtettünk, hogy komolyan kell venni a törzsadatokban látható változást - különösen, hogy az ilyen értesítések mulasztási bírsággal is fenyegetőznek. Sajnos az elektronikus üzenetet feladó robottal nem tudtuk a kapcsolatot felvenni, ezért emlékeink felfrissítése céljából elolvastuk még egyszer az idevonatkozó rendelkezéseket.

Az Art. 2015-től hatályos szabályai szerint havonként kell adóbevallást benyújtania az adózónak a bejelentkezés évének, valamint az azt követő évnek az áfa kötelezettségéről, feltéve, hogy jogelőd nélkül alakult.  Az utolsó félmondat elgondolkodtatott: lehet, hogy változás történt az értelmezésben? Áfa-regisztrációs ügyfeleink ugyanis többnyire nem frissen alapított, hanem régóta működő külföldi vállalkozások, amelyeknek egy adott ügylet kapcsán épp most van szükségük magyar adószámra.

Azért tettünk egy próbát a NAV Informatikai Intézeténél, hogy nem csak szoftverbeállítási hibáról van-e szó, de ők nem tudtak segíteni, hanem a Tájékoztatási Főosztály e-mailes ügyfélszolgálatához irányítottak. Innen néhány héten belül meg is érkezett az írásbeli visszajelzés kérdésünkre, melyből kiderül, hogy mégiscsak sajnálatos programhiba történt: az adóalany nyilvántartási rendszer nem új bejelentkezőként kezelte azokat az adózókat, akik korábban már VPID számot igényeltek a NAV-tól. A hivatal egyben megnyugtatott, hogy az általunk példaként említett két adózónál kijavították a hibát.

Ez örvendetes, de vajon mi lesz a többi érintett ügyféllel, vagy azokkal, akik az értesítésben foglaltaknak eleget téve, tévesen beadták a negyedéves bevallást? Ez remélhetőleg a folyószámlákról és a frissített törzsadatokból hamarosan kiderül.

Azt viszont valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy miért kell egy "hiba történt, melyet javítottunk, a kellemetlenségért elnézést kérünk" tárgyú levél végére is odaírni, hogy a levél tartalma "szakmai véleménynek minősül, kötelező jogi erővel nem bír".

Megjelent: 2016. november 14. | Témakör: Adózás

Szerző
Cseuz Ákos
Adótanácsadó menedzser
[email protected]