Az OECD 2026 júniusában közzétette a csoporton belüli szolgáltatásokra vonatkozó transzferár-irányelvek módosításának tervezetét. Az egyeztetési időszak július 22-én lezárult, az OECD pedig augusztus 24-én közzétette a beérkezett észrevételeket. A következő lépésként novemberben kerül sor az egyeztetés eredményeinek megvitatására.
A tervezet célja nem új szabályok bevezetése, hanem a jelenlegi iránymutatás pontosítása és egyszerűbbé tétele. Az OECD emellett szeretné, hogy a csoporton belüli szolgáltatásokra vonatkozó szabályok jobban illeszkedjenek a transzferár-irányelvek többi részéhez, ezért több gyakorlati példát is beépített.
A változás a vállalatcsoportokon belül rendszeresen elszámolt szolgáltatások miatt lehet érdekes, hiszen ezeknél sokszor nem is maga a szolgáltatás díja jelenti a legnagyobb kérdést, hanem az, hogy valóban történt-e szolgáltatás, ki részesült belőle, hogyan osztották fel a költségeket, és hogyan támasztható alá az alkalmazott díj.
Mikor tekinthető egy tevékenység csoporton belüli szolgáltatásnak?
Az egyik legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy egyáltalán történt-e olyan szolgáltatás, amelyért a csoport másik vállalkozásának fizetnie kell.
A tervezet alapján önmagában az nem elegendő, hogy az egyik csoporttag valamilyen tevékenységet végez a másik csoporttag számára. Azt kell megvizsgálni, hogy a tevékenység jelent-e gazdasági vagy üzleti előnyt a másik vállalkozás számára. Egyszerűbben fogalmazva: ha egy független vállalkozás hasonló helyzetben hajlandó lenne ezért fizetni, vagy maga elvégezné a tevékenységet, akkor jó eséllyel szolgáltatásról beszélhetünk.
Ez a gyakorlatban számos, vállalatcsoporton belül megszokott tevékenységet érinthet. Ilyen lehet például a HR-, IT-, pénzügyi, könyvelési, jogi vagy adminisztratív támogatás.
Fontos ugyanakkor, hogy nem minden, a csoport másik vállalkozásának javára végzett tevékenység eredményez automatikusan fizetendő szolgáltatási díjat. Ha például egy csoporttag pusztán a csoporthoz tartozás miatt élvez valamilyen előnyt, az önmagában még nem feltétlenül jelent szolgáltatást.
A költségek felosztása továbbra is fontos kérdés
A vállalatcsoportoknál gyakori, hogy egy központi vállalat ugyanazt a szolgáltatást több csoporttag számára is nyújtja. Ilyenkor nem mindig lehet egyetlen társasághoz közvetlenül hozzárendelni a felmerült költségeket.
Erre szolgál a költségek felosztása. A tervezet szerint a felosztás alapjául szolgáló aránynak ésszerűen tükröznie kell azt, hogy az egyes vállalkozások várhatóan milyen mértékben részesülnek a szolgáltatásból.
Ez nem feltétlenül jelenti ugyanazt minden szolgáltatásnál. Például:
- HR-szolgáltatásoknál megfelelő kiindulópont lehet az alkalmazottak száma;
- IT-szolgáltatásoknál a felhasználók száma;
- gépjárművekkel kapcsolatos szolgáltatásoknál a járművek száma;
- bizonyos könyvelési szolgáltatásoknál a kezelt tranzakciók száma.
A lényeg tehát nem az, hogy legyen egy általánosan elfogadott felosztási kulcs, hanem az, hogy az alkalmazott módszer ésszerűen kapcsolódjon a szolgáltatásból származó előnyhöz.
Ez a dokumentáció szempontjából is fontos: a tervezet szerint a vállalkozásnak indokolnia kell, hogy miért az adott felosztási kulcsot választotta, és hogyan alkalmazta azt.
Nem minden szolgáltatásnál automatikus a költség plusz haszon módszer
A tervezet arra is rámutat, hogy a csoporton belüli szolgáltatások díját nem minden esetben lehet úgy meghatározni, hogy a felmerült költségekre egyszerűen egy haszonkulcsot számítunk.
A megfelelő ár meghatározásakor az adott szolgáltatás jellemzőit kell figyelembe venni. Más lehet például egy egyszerű adminisztratív támogatás, és más egy olyan szolgáltatás, amely jelentős szakértelmet igényel.
Ez azért lényeges, mert a csoporton belüli szolgáltatások köre rendkívül széles. Egy központi vállalat által végzett bérszámfejtés és egy kutatás-fejlesztési szolgáltatás nyilvánvalóan nem ugyanúgy árazandó.
Külön figyelmet kapnak az alacsony értékű szolgáltatások
A tervezet egyik gyakorlatiasabb része az úgynevezett alacsony értékű csoporton belüli szolgáltatásokkal foglalkozik.
Ide tipikusan olyan támogató tevékenységek tartozhatnak, mint például bizonyos könyvelési és pénzügyi feladatok, HR- és bérszámfejtési támogatás, általános adminisztráció, bizonyos IT-szolgáltatások, jogi vagy adóadminisztrációs segítség.
Ezeknél az OECD továbbra is fenntartaná az egyszerűsített megközelítést. Ha a szolgáltatás megfelel az előírt feltételeknek, a releváns költségekre 5%-os haszonkulcs alkalmazható, és ehhez nem szükséges külön összehasonlító vizsgálatot készíteni.
Fontos azonban, hogy az 5%-os haszonkulcs nem általános szabály a csoporton belüli szolgáltatásokra. Az egyszerűsített módszer kizárólag az alacsony értékű szolgáltatások esetében alkalmazható. Más típusú szolgáltatásoknál a megfelelő haszonkulcsot külön kell meghatározni, az adott szolgáltatás jellemzőit és körülményeit figyelembe véve.
Ez azért is lényeges, mert önmagában az, hogy egy szolgáltatás nem tartozik az alacsony értékű szolgáltatások körébe, nem jelenti automatikusan azt, hogy 5%-nál magasabb haszonkulcsot kell alkalmazni. A megfelelő mértéket minden esetben külön kell megvizsgálni.
Ez a gyakorlatban különösen fontos lehet azoknál a vállalatcsoportoknál, amelyek többféle szolgáltatást számolnak el egymás között.
Az egyszerűsített módszerhez is kell dokumentáció
Az egyszerűsítés nem azt jelenti, hogy a vállalkozásnak semmit nem kell alátámasztania.
A tervezet szerint dokumentálni kell többek között:
- milyen szolgáltatásokat nyújtanak;
- kik részesülnek ezekből;
- miért tekinthetők ezek alacsony értékű szolgáltatásnak;
- milyen előnyt jelentenek a részesülő vállalkozások számára;
- milyen költségekből áll össze az elszámolás;
- milyen felosztási kulcsot alkalmaztak, és miért;
- milyen haszonkulcsot alkalmaztak;
- valamint a költségek és a felosztás számítását.
Ugyanakkor a tervezet gyakorlati könnyítést is tartalmaz: ha az egyszerűsített módszer feltételei teljesülnek, akkor például egy bérszámfejtési szolgáltatás esetében nem szükséges minden egyes elvégzett feladatot külön bizonyítani. Elegendő lehet a szolgáltatás kategóriájának bemutatása és annak igazolása, hogy a szolgáltatást ténylegesen nyújtották. Egy megfelelően elkészített éves számla is elegendő lehet az elszámolás alátámasztására.
Mit jelent mindez a vállalatok számára?
Bár a mostani dokumentum még tervezet, a benne foglaltak jó alkalmat adnak arra, hogy a vállalatcsoportok átnézzék a jelenlegi gyakorlatukat.
Érdemes például megvizsgálni:
- milyen szolgáltatásokat számolnak el a csoporttagok között;
- valóban indokolható-e minden szolgáltatási díj;
- megfelelően dokumentálták-e a szolgáltatásból származó előnyt;
- hogyan határozták meg a közös költségek felosztását;
- indokolható-e az alkalmazott felosztási kulcs;
- megfelelően különválasztották-e a továbbhárított költségeket;
- és hogy az 5%-os egyszerűsített módszert csak olyan szolgáltatásoknál alkalmazzák-e, amelyek ténylegesen megfelelnek az előírt feltételeknek.
Különösen azoknál a vállalatcsoportoknál lehet ennek jelentősége, ahol a központi vállalat rendszeresen számol el HR-, IT-, pénzügyi, könyvelési vagy egyéb támogató szolgáltatásokat a csoport magyarországi tagvállalata felé.